Nos, igen. Egy nagy nevet hoztam. Egy nagyon-nagyon nagy nevet, ami kellően felrázta annak idején az RPG témát. Mondhatni egy klasszikus. És egy gyönyörűen megírt történet. Előre leszögezem, hogy ez a kis szösszenet, kellően elvakult lesz. Igazából írtam már róla értékelést is, a gremlinre, de valahogy bővebben is ki szerettem volna fejteni, hogy mit is jelent nekem ez a játék.
Alapvetően egyik műfajjal sincsen bajom, mindegyik szerintem tud fejleszteni, a maga módján, még egy CoD is, bármennyire is nem értem, annak a lényegét. De én általában a történetírást nézem a játékoknál, mert nekem az a fontos. Egészen addig nem is lenne probléma a sokféle játékalapanyaggal, míg egy kiadó, míg egy játék célja és értelme abból nem kezd állni, hogy hogy húzza le a játékosról még többször és még többször a pénzt, hogyan csalja ki a gyerekekből azt, hogy egy csomót költsenek úgy egyes darabokban lévő online vásárásra, hogy azt a szülők se tudják. Igazából ez pedog részben a szülők felelőtlensége is. De elkalandoztam. Igen, ez rohadtul gyakran megesik velem.
De mitől is jó egy játék számomra? Ha van benne egy ütős, egyedi sztori. Ha elgondolkodtat. Ha megfogja a kezem és behúz abba a világba. Ha nem vesz hülyére. Ha a kezembe adja az irányítást. És igen, a DAO a kezébe adja az irányítást, de úgy, hogy egyegytlen egy döntés is képes a végére úgy pofán vágni, hogy csak pislogsz. és én imádom a pofonokat, a libabőrt, azt hogy rávesz felelősségteljes döntésekre. És rávezet, hogy akárhogy is döntesz, minden mindenre hatással van, és a happy end is áldozatot követel. Mert a hős mindig megfizeti az árat, ugye?